Névadónkról

Kiss Ferenc professzori életműve gyakorlati teológiai szempontból
(részletek)
 
 
Az utókor Kiss Ferenc professzort igen hamar három sokatmondó elnevezéssel tisztelte meg: nevezték „az árvák atyjának”, „a nyolcadik diakónus”-nak, „a magyar Bodelschwingh”-nek. Hosszú, 86 esztendei életútja széles munkamezőn zajlott. Először tekintsük át röviden évszámok segítségével gazdag életútját.
 
 
Kiss Ferenc életrajza évszámokban
 
1862. december 4-én született Kenderesen.
Apja: Kiss Ferenc tanító, anyja: Tóth Rozália.
Iskolái: Mezőtúr, Késmárk, Kecskemét
1880-1884. Teológiai tanulmányok Debrecenben
1884 szeptemberétől segédtanító, majd segédlelkész Mezőtúron
1885. lelkészi vizsgák (I.: április 21-22., II. augusztus 6-7.)
1886. októberétől egy éves tanulmányút Bécsben.
1887-ben Mezőtúrra érkezik vissza
1888/89. tanév Karcagon helyettes tanár
1889. július 31-től Debrecenben Könyves Tóth Mihály mellett segédlelkész és vallástanár
1892. Kisújszálláson segédlelkész és helyettes tanár
1893. április 3. megnősül, elveszi feleségül Szécsi Zsuzsannát Mezőtúron.
1893-1899. Földesen lelkipásztor
1899-től Püspökladányi lelkipásztor
1904-1907. Zsinati tag
1910-től a Kálvineum elnöke, szervezője
1911-ben esperessé választják
1912-ben egyházkerületi főjegyzővé választják
1912 november: a debreceni teológiai akadémia megválasztja a belmisszió és a lelkipásztorkodástan tanárává
1913 január: tanulmányút Németországban: Bethel
1913. Fiúkálvineum megnyitása – Hajdúböszörmény
1914/15. tanévben a Debreceni Egyetem első rektora
1914. megszervezi Debrecenben a Lelkészképző Intézetet
1917-ben kézikönyvet ad ki: Bevezetés a lelkigondozás és belmisszió elméletébe címmel.
1920-22. Parlamenti képviselő – kisgazdapárti programmal
1922. Leánykálvineum megnyitása – Nyíregyháza
1928/29. tanévben teológiai dékán
1929 a pécsi egyetem soproni teológiai fakultása tiszteletbeli doktorrá avatja
1931. Megalakítja az Országos Szeretetszövetséget
1933. június 30-án mint teológiai tanár nyugdíjba vonult
1936. Budapestre költözik
1948. április 9-én Pestszenterzsébeten halt meg.
 
 
A kor teológiai helyzetképe
 
Ha a Kiss Ferenc életét keretező évszámokra rápillantunk – 1862-1948 –, és el próbáljuk sorolni, hogy mi minden fért bele ebbe a 86 évbe, akkor csak azt mondhatjuk: micsoda időket élt át történelmileg és teológiatörténetileg!
Egyrészt nagy történelmi fordulópontoknak volt részese (a kiegyezéstől a II. világháború utáni három esztendőig), másrészt komoly teológiatörténeti változások szemtanúja volt.
 
Amikor 1889-ben a Debreceni Protestáns Lapban Kiss Ferenc megírja a „Gondolatok egyházirodalmunk felől” című írását, akkor a lelkipásztorok hazai helyzetét kemény szavakkal festi le tudományos szempontból: „tudományos teológiai irodalmunk nincs… a gyakorló lelkészek körében az exegetika csak névből ismeretes, a szó szoros értelmében semmink sincs, pedig egy akármilyen kis kommentár nélkül de szegény a lelkész”. Megoldásnak a teológiai oktatás átalakítását javasolja: „az ne csak a két elméleti vizsga letevésére s a lelkészi külső cselekvények elvégezhetésére tegye a hallgatókat képessé, hanem hogy adjon az egyháznak olyan lelkészi kart, mely a továbbképzésre kellő alapot, látókört s irányt már az iskolából magával hozza.”
A szemináriumi rendszer bevezetését, könyvtárfejlesztést, óracsökkentést és a közvetlen megbeszélések számának növelését javasolja; tanársegédek beállítását, azaz az egyszemélyes tanszékek bővítését.[1]
 
 
A lelkipásztorkodó Kiss Ferenc tapasztalatai
 
Kilenc segédlelkészi évet töltött különböző alföldi gyülekezetekben, hat esztendőn át volt Földesen és tizenöt évig volt Püspökladányban lelkipásztor.
Lelkipásztori programjáról hű képet őriz kéziratban fennmaradt „Életrajzi vázlat”-ának egy tömör részlete: „noha irodalmi munkásságomat e napig folytatom, a mélyebb elméleti tanulmányok helyett a gyakorlati élet követelményeinek kielégítésére fordítottam minden időmet és erőmet. Mi a gyülekezeti lelkész feladata, hívatása, munkaköre; mimódon elégíthetők ki a hívek összes lelki-testi szükségletei; micsoda eszközök, intézmények alkalmasak e célra: ez elméleti kérdésekre igyekeztem 20 esztendő munkásságával megfelelni. A belmisszió s cura pastoralis [lelkigondozás] elméletét akartam megkonstruálni nem §§-ba szedett kézikönyvben, hanem a nép életébe átvitt gyakorlati intézményekkel. Földesi, s jelenlegi [püspökladányi] lelkipásztorkodásom e-nemű eredményei: az ifjúsági egylet, a ref. népkönyvtár, a ref. dalárda, a téli felolvasó összejövetelek, esti bibliamagyarázatok, biblia, -vallásos lapok s iratok terjesztése, hitelszövetkezet, falusi gazdakör, földbérlő szövetkezet, 300 munkásházból álló telepítés s híveim érdekeinek képviselete, szolgálata, megvédése a községi, törvényhatósági összes fokozatokon át az államkormányig. Oktatásügyünknek mintaszerűvé fejlesztése szintén egyik fejezete e-nemű törekvéseimnek. A lelkész közéleti működése terén szintén igyekeztem az eszményt megközelíteni. A polgári közületek minden fokán, az egyházi szervezet minden pontján, a társadalmi intézmények körömbe eső alakulataiban, a jótékonysági mozgalmak szervezésében legalább résztvevésemmel a működésemet figyelők s követők előtt példát törekedtem adni, mi szerep, hívatás és kötelesség vár a magyar református lelkipásztorra?”[3]
1911-ben esperessé választották az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Egyházmegyében, s egy évre rá, 1912-ben ő lett a Tiszántúli Egyházkerület főjegyzője. Esperesi székfoglaló beszédében egyértelművé tette célját: „Nem jöttem közigazgatási gépnek; hanem jöttem kiáltani léniázó, szabályzat- és ügyrendgyártó hamis világnak: bele a Krisztussal a forrongó társadalomba s az éhezőnek kenyeret, a tudatlannak világosságot, a bűnösnek váltságot! – Éppen eleget hallott már a világ fórumi szószékekről, templomi katedrákról, iskolakönyvekből, minden nyomor csodadoktorainak zagyva receptjeiből, hogy baj van, hogy segíteni kell… Csak egyet nem hallott: Utánam! Tenni kell itt atyámfiai és nem jajgatni!
Ne csak predikáljunk a népnek, hanem foglalkozzunk a néppel. Teremtsünk gyülekezeti életet. Erősítsük az egyén hitét s ez a csodatévő erő: a nép a Krisztusban, Krisztussal újjászüli egyházi életünket, - ezt a megmerevedett organizmust.”
Saját lelkészi pályája és esperessége jó előiskola volt az egyetemi tanársághoz. „A hosszú lelkipásztori gyakorlat nem megváltoztatta, csak elmélyítette benne a lelkészek hivatásáról alkotott felfogást, tanári működése ideje pedig csak fokozta éles látását a helyzetről s a követelményekről. 1893-ban Földesen beköszönő beszédében mondja ezeket: ’Ha örökké prédikálnánk is és ti hinnétek minden mi beszédeinknek, még nem tennénk eleget a szolgálatnak, melyet vettünk az Úr Jézus Krisztustól, mert valamint az emberi élet nagyobb részét a templomon kívül töltjük el, a lelkipásztori munkakör hatalmas mezeje is a templomon kívül terül el.”[4]
Egy későbbi írásában ezt így fogalmazta meg: „Le kell zárulni az evangéliumot csak prédikáló kornak s fel kell tárulni az evangéliumot élő és megvalósító korszak berozsdásodott kapuinak. Egyházunk a tömegek: a szenvedők, az elhagyottak, az éhezők, az utcákon tántorgó szegények előtt azért lett hitelvesztetté, mert a mezíteleneknek, a mindennapi eledel nélkül szűkölködőknek csak mondotta: menjetek el békességgel és lakjatok jól -, de nem adta meg nekik, amikre szüksége van a testnek. A szociális nyomor ellen leghathatósabb prédikáció a kenyér!”[5]
Esperességének már az első évében végiglátogatta egyházmegyéje összes gyülekezetét. A lelkipásztori munka szomorú világa tárult fel előtte – alapvető hibákat látott a lelkészi munkában, az igehirdetésben, az adminisztrációban. Ekkor újra és még élesebben fogalmazódott meg benne: a lelkészképzést új alapokra kell helyezni.
Az országos egyház felelős vezetői is érezték, hogy tenni kell valamit. Ezért született meg az Egyetemes Konvent határozata arról, hogy új teológiai tantervet és vizsgálati rendet léptetnek életbe; illetve bevezetik a pásztorkodásba való gyakorlati bevezetés elnevezésű tantárgyat.[6] A debreceni Hittudományi Kar mindkét ügyben megkezdte a határozatok végrehajtását. A Kari jegyzőkönyvben rögzítettek: „A pásztorkodásba való gyakorlati bevezetés munkája is megkezdődik e folyó tanév második felében, amikor munkába fog lépni akadémiánkon a folyó évi őszi egyházkerületi közgyűlésen választott új rendes hatodik tanár.”[7]
A meghirdetett pályázatra négy jelentkező küldte be anyagát: Kádár Géza – zilahi lelkész, Kiss Ferenc – egyházkerületi főjegyző, dr. György János – bodonkúti lelkész, aki kolozsvári unitárius tanár is volt és Varga Jenő – méhteleki lelkész.
„Kiss Ferencz-et kell föltétlenül első helyre ajánlanunk – rögzíti a határozat szövege – mint aki főként a belmisszió s az ezzel rokon egyháztársadalmi tevékenység terén folytatott lelkipásztori hatalmas munkájával, az egyházi élet különböző terein 20 éven át szerzett gazdag gyakorlati ismereteivel, pályázótársaival szemben első sorban mutatkozik leghivatottabbnak e belmissziói és lelkipásztorkodási tanszék betöltésére, illetőleg a pályázati kérdésben megjelöl összes tárgyak előadására.”[8]
A tanszék elfoglalása előtt rövid tanulmányútra ment Kiss Ferenc, hogy felkészüljön az új szolgálati területre. Uray Sándor, Kiss Ferenc egykori közeli tanítványa így örökítette meg ezt az utat: „mielőtt professzori előadásait megkezdette volna, boldog emlékű, akkor még virágjában levő Megyercsy Béla ifjúsági egyesületi missziói lelkész társaságában, nagy körútat tett Németországban. Felkereste és tanulmányozta az ottani nagy belmissziói központokat. Kivált Bételben töltött hosszabb időt, s szemtől-szemben ismerte meg az ottani nagyszerűen kiépített és megszervezett szeretetszolgálatot. Komoly bepillantást szerzett a diakonissza munkába. És mindkét tanulmánya: áldott magvetés volt Kiss Ferenc atya szívében.”[9]
 
 
Egyetemvezetés – Kiss Ferenc, a Debreceni Egyetem első rektora
 
Közben, az 1912-ben megszületett a XXXVI. törvénnyel a magyar állam megalapította a Debreceni Egyetemet, amelynek bölcsője a debreceni Református Kollégiuma volt, hiszen akadémiai szintű tagozataiból alakultak ki az egyetem fakultásai. Az egyetem indulásakor, 1914-ben a 28 tanszékre kinevezett egyetemi tanár közül 17 volt korábban a Református Kollégium valamelyik akadémiai tagozatának tanára.
Az első rektort éppen ezért a Hittudományi Kar adta Kiss Ferenc személyében, aki a belmisszió és a cura pastoralis tanára volt. A Kálvineumok igazgató tanácsának elnöke, a Szeretetszövetség megalapítója és elnöke, a századelő egyik szociális reformere, az egyházi szociális háló szövögetője volt.
Az egyetem beindítását nehézzé tették a háborús idők, a kormányzati szervek megkésett intézkedései, az elhelyezés gondjai, amelyeken Kiss Ferenc szervező készsége, gyakorlatiassága, kapcsolatteremtő képessége és tekintélye tudott csak úrra lenni. Negyven teológus is jelentkezett a frontra, akiket előbb Budapesten tisztnek képeztek ki. Kiss Ferenc atyai módon, folyamatos kapcsolatot tartott velük. Többször meglátogatta őket a kiképzés alatt és 1916 őszén az orosz fronton is. A 40 katona-teológusból nyolcan haltak hősi halált.[11]
 
 
Kiss Ferenc a lelkipásztorkodás reformját tűzte ki maga elé célként
 
Már az 1913-as theologiai akadémiai tanári székfoglaló értekezése is erről szólt: „Az egyetem és a lelkészképzés” címmel. Az ebben az előadásban vázoltak alapján, 1914-ben az egyházkerületi közgyűlés megbízásából megszervezte a Lelkészképző Intézetet, amelynek 1914-1917 között ő lett az igazgatója is.[12]
Ha fellapozzuk Kiss Ferenc székfoglalóját, akkor ott többek között a következőket találjuk: „Első teendőnk az új helyzet megállapítása… egyetemmé alakulás nélkül is bizonyos tekintetben oly helyzettel állunk szemben, mely önmagában is új teendőkre kényszerített volna bennünket. S ez az, hogy mai lelkészképzési rendszerünk avult, dekadens és tarthatatlan. Még keresztyéneket sem nevel a theologia, nemhogy lelkipásztorokat, akik magukon kívül az egész nyájról gondot tudnának viselni.”[13]
Kiss Ferenc bemutatta azt is előadásának első részében, hogy az alakuló debreceni állami egyetem Hittudományi Karának nem lehet feladata a leendő lelkészek gyakorlati felkészítése, csak az elméleti ismeretek megadása. Az egyetemi autonómia új helyzetet teremt a tanárok kinevezésénél is és a tanszabadság terén is. Ebben az új szituációban Kiss Ferenc négy tételbe foglalta a jövő lelkészképzésével kapcsolatos követelményeket: mindenképpen szükségesnek látta a szakképzettség megadását, a gyakorlati képesítettség elérését, az alapos műveltséget és a keresztyén személyiség kialakítását:
„Minden theologusnak kell a theologiai összes tudományágakban egy bizonyos… az egész mezőt áttekinteni képes megbízható ismerettel, általános tájékozottsággal rendelkezni, e határon belül, amint kit-kit hajlama indít, valamely tárgykörrel, mint kiválasztott szakkal részletekig menő alapossággal foglalkozni, a rokon tudományok közül a lélektan (logika) és neveléstan főbb problémái felől nem annyi terjedelmileg, mint lényegében tájékozottnak lenni s végül egy modern nyelvet az olvasási készségig elsajátítani. … ki kell emelnem, hogy a biblia helyes ismerete s magyarázhatása szempontjából mai theologiai irodalmunk különösen e téren elmaradottsága miatt valamelyik modern nyelv tudása nélkül senkit lelkésszé nem képesítenék, ami különben a színvonal emelése szempontjából is felettébb kívánatos.
A szaktudással párosulni kell a gyakorlati képesítettségnek. Isten országának első sorban nem tudósokra, hanem alkalmas munkásokra van szüksége. Az alkalmasság feltétele ugyan a tudás, de a dolgozó két keze a gyakorlati készség. … A gyakorlati képesítettség alatt nem a szertartások technikájába begyakorlottságot értem, hanem mindazon követelmények lehető ismeretét, melyekkel az élet szeges buzogánya zörget a lelkészi hivatás, működés ajtaján s ez ismeret alapján a feleletnek, a tettnek begyakorlását, mellyel a lelkész válaszol az élet részéről bemondott nagy és égető szükségletekre. Tanulmányai közben be kell magát gyakorolnia az előadás művészetébe, a vallástanításba, vasárnapi iskolák, ifjúsági egyletek vezetésébe, szövetkezetek ügymenetébe stb., s ha az egyéni lelkipásztori gondviselés (cura pastoralis) gyakorlására a képzés alkalmat alig nyújthat: az intézményes gyülekezeti (belmisszió) munka s a népjóléti (sociális) intézmények elméleti ismeretén kívül bizonyos terjedelmű gyakorlati készséget okvetlenül kell adnia.”[14]
A műveltség fontosságát így indokolta: „az átlag színvonalon alul maradás, a társas érintkezések bevett formáival hadilábon állás, a szűk látókör, az egyoldalúság, a modortalanság egyetlen pályán sem áll olyan visszataszító ellentmondásban a hivatal és hivatás jellegével s sehol nem hat annyira vissza a legodaadóbb buzgósággal végzett munka eredményességére, mint éppen a lelkészi pályán. Pál az Areopágon is meg tudott állani s a Festusok udvarában sem vallott benne szégyent a képviselt eszme.”[15]
A keresztyén személyiség kialakítását pedig azért tartotta fontosnak Kiss Ferenc, mert „aki Krisztushoz akar vezérelni, annak magának is a Krisztusénak kell lennie. Aki hit tüzét akar másban gyújtani, annak magának is égni kell a hitben és a hitért s ki útmutató akar lenni a földről az ég felé vivő úton, azon olvasható betűkkel kell ragyogni a Jézus nevének. Nekünk, illetve Istennek nem tömeghit kell, hanem keresztyén személyiség. … lelkiismereti kérdés a lelkészi hivatalba lépés s a Szentlélek elleni bűn határán jár, ki e pályának csak napszámosa vagy kihasználója.”[16]
Ezt a négyes célt az egyetem mellett, a debreceni Református Kollégium tagozataként megalapítandó lelkészképző intézet felállításával látta elérhetőnek.
Kiss Ferenc a lelkipásztorkodás reformjához még egy szemponttal hozzájárult, amikor
1924-ben a Debreceni Protestáns Lapban a lelkészek tudományos továbbképzésének szükségességéről[20] írt. Annak, hogy az egyház hatóereje fogy, „nem utolsó oka az a szellemi lehanyatlás, mely a lelkészi kar tudományos képzettségének hiányából, vagy fogyatékosságából származik”. Még 1924-ben is hiányolja a szemináriumokat és egy egyéves tanfolyamot, „melyben a jelöltek már nem előadások hallgatásának vagy diktandó másolásának szenvedő alanyai”, hanem ahol vezetés mellett maguk dolgoznák be magukat a tudományos és gyakorlati munkába. „Aki megszűnt tanulni, az megszűnt tanítani. Aki bent a tanulószoba elmélyülő csendjében nem vet, az nem fog a szószéken s kint a gyakorlati élet mezején aratni!”[21]
 
 
Kiss Ferenc professzori munkája
 
Kiss Ferenc előtt több professzor-minta is volt. Debreceni[22] tanárai közül Menyhárt Jánosnak, a bibliai tudományok professzorának a kedves, alázatos, egyszerű egyénisége hatott rá. Tóth Sámuel, az egyházkerületi adminisztráció mindenese precizitásával és a megbízhatóságával lett példa előtte. Balogh Ferenc egyháztörténész pedig, akinek előadásaiban ott lobogott a Szentlélek pünkösdi tüze tudásával és lelkületével nyűgözte le.
Bécsben[23] Böhl-től dogmatikát és vallásfilozófiát tanult, Seberiny-től (Szeberényi János) pedig a gyakorlati lelkészi tárgyakat hallgatta.
Kiss Ferenc tanári munkájáról egyik kedves diákja, Uray Sándor feljegyzései révén alkothatunk képet: „Természetesen előadásaira mindig gondosan felkészült. Minden előadása vázlatát (a gyengébbek kedvéért…) közölte hallgatóival. Sőt az volt a pompás módszere, hogy az óra végén, ő maga rekapitulálta: miről is volt szó. Rendesen pontokba foglalta össze a ’reasummét’.”[24]
Ahogyan az már a korábbiakból is kiderült, Kiss Ferenc a teológiai ismeretek elsődleges és elmaradhatatlan területének tartotta a Szentírásban való jártasságot. Ennek közvetlen bizonyítéka, hogy professzorsága alatt jelenik meg a tantárgylistán az általa bevezettetett Biblia olvasó óra. Hogy a Biblia mennyire központi szerepet játszott Kiss Ferencnél, arra jó példa, hogy élete egyik nagy terve volt egy egységes gyakorlati kommentár megjelentetése, a Magyarázatos Biblia kiadása, amely anyagiak híján éppen csak elindulni tudott.[25]
Kurzusai közül először 1917-ben adta ki belmissziói kézikönyvét, amit aztán időközönként bővített és a hittanhallgatók jegyzetkiadó társasága sokszorosított formában adott közre.[26]
1924-ben jelent meg: Bevezetés a lelkigondozás és belmisszió elméletébe című jegyzete.[28] Szintén 1924-ben jelent meg folytatásokban A sáfár című dolgozata – lelkészekről lelkészeknek.[29] A tanulmány megírására Spurgeon: Goldene Winke für Prediger című műve inspirálta Kiss Ferencet. Ebből az újszövetségi alapozású tanulmányból hűséges képet kaphat az utókor a Kiss Ferenc által képviselt lelkipásztorképről.
1925-ben a Theologiai Szemle közölte le magvas tanulmányát „A lelkipásztori látogatás” címmel.[30] A részletes tanulmány a bibliai alapok, a hitvallási kívánalmak és az egyházjogi aspektus számbavételével indul és a módszertani-gyakorlati útmutatás aprólékos bemutatásáig jut.
1927-ben jelent meg A lelkigondozás feladatai című kompendiuma.[31] Ebben a kurzusban az indirekt és a direkt lelkigondozás területeit és módjait mutatja be.
Minden fent említett művére egyformán jellemző, hogy gazdag külföldi szakirodalmat használ, közöttük ott vannak a kor jelentős szaktekintélyei és újonnan megjelent tanulmányaik is. Kiss Ferenc sokirányú elfoglaltsága mellett is arra törekedett, hogy lépést tartson tudományterületének előrehaladásával.[32] A másik általános jellemzője tudományos műveinek, hogy lelkipásztori tapasztalatai és a gyakorlati problémák iránti érzékenysége végig érezhető írásain.
Tizenöt évvel rektorsága után váratlan tisztesség érte Kiss Ferenc professzort. 1929. október 14-én díszdoktori címet kapott a pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni evangélikus teológiai fakultásától a hazai protestáns egyházi közélet és tudományosság terén kifejtett érdemeinek elismeréséül[33]. Teológiai tanári szolgálatából az 1932/33. tanév végével ment nyugdíjba, betöltve a 70. életévét.
Egy másik tanítványa szintén megörökítette Kiss Ferenc professzori habitusát. Török István, mint dékán a kari tanács hivatalos jegyzőkönyvi nekrológjában 1948-ban így emlékezett rá: „Mint professzor – s erről a tanítvány hálájával emlékezhetem meg – gondosan csiszolt és lelkes előadásaival a hallgatóságot állandóan magával ragadta; páthoszának egy pillanatig sem volt kétséges a hitele. A gyakorlati egyházi munkából érkezett professzor, a mindnyájunk pásztora, atyai barátja, tapasztalataival átszűrt tanaival és élete példájával nevelt a gyakorlat számára. Előadásai nem egyszer istentiszteletté magasodtak s tárgyilagosságuk nemcsak ennek ellenére, hanem éppen így is mindvégig megmaradt. Jelentős irodalmi munkásságát tanulmánykötetén és kisebb tanulmányain kívül főleg az egyházi lapok hasábjain fejtette ki. Nagyszámú cikkében a missziói tudományok egyik első útegyengetője hazánkban.”[37]
 
 
Összefoglalás: Mi jellemezte Kiss Ferencet, a gyakorlati teológust?
 
1. Biblikus, hitvallásos lelkület.
2. Gyülekezetközpontú egyházlátás.
3. A teológiai tudomány komplexitását hangsúlyozó pedagógiai munka.
4. Tudományosan megalapozott gyakorlat-orientáltságot vallott, ezért a képzés elmélet-gyakorlat arányára érzékenyen figyelt, ahogyan azt a Lelkészképző Intézet működésével kapcsolatban többször kifejtette.
5. Kegyességét, habitusát, igehirdetői alkatát a szeretet kettős parancsa határozta meg. Ez hangolta össze Kiss Ferenc egyházépítő, nemzetsegítő és embermentő tevékenységét.
6. Azt tanította és missziói munkájában azt gyakorolta, hogy a lelkipásztor munkatársi közösségben (ma úgy mondanánk: team-munkában) tud igazán hatékonyan munkálkodni.
7. A rábízott munkamezőt képes volt strukturálisan is átlátni. Ezzel a képességgel végezte szervező munkáját az Országos Lelkészegyesületben, a Kálvineumok elnökeként és az országos intézményhálózatot létrehozó Szeretetszövetség[38] vezetőjeként.
8. Egész életét feltette arra a nagy felismerésre, amit így fogalmazott meg: „Le kell zárulni az evangéliumot csak prédikáló kornak s fel kell tárulni az evangéliumot élő és megvalósító korszak berozsdásodott kapuinak.”[39]
9. Szervező és koordináló munkáját a szeretet – áldozat – szolgálat triászának harmónikus együttműködése tette csodálatosan eredményessé, ahogyan ő fogalmazta:
„Szeretet az égig! – Áldozat a vérig! – Szolgálat a sírig!”
 
Joggal mondta Révész Imre püspök 1940-ben méltatva Kiss Ferencet: „A magyar református egyháztörténetben a Krisztus törvényét betöltő, kizárólag önkéntes áldozatkészségnek első tervszerű, rendszeres és maradandó, nagyarányú és nagyeredményű megszervezését Kiss Ferencre bízta a minden kegyelem Ura.”[40]
 
Sokirányú munkásságára emlékezve hálásak vagyunk Istennek Kiss Ferenc életéért, gyümölcsöző szolgálatáért:
SOLI DEO GLORIA!
 
 
Jegyzetek
 
[1]Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára (MREZSLT.) 47. Kiss Ferenc iratai. 5. d. A debreceni református egyház is bekapcsolódik a Szeretetszövetség munkájába. Debreczen. 1934. V. 20. 17. o.
[2]MREZSLT. 47. 5. d. Kiss Ferenc rádióbeszéde, év nélkül.
[3]MREZSLT. 47. 5. d. A szeretetmunka elvi szempontjai. Kiss Ferenc előadásának kézirata.
[4]Magyar Értesítő. Protestáns egyházi, egyháztársadalmi és iskolai kőnyomatos hirlaptudósító ujság. 1947. XII. 4. XI. évf. 227.sz. 236.o.
[5]MREZSLT. 47. 5. d. A szeretetmunka elvi szempontjai.
[6]MREZSLT. 2. e. Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai. 104. d. 1847/1930.
[7]MREZSLT. 2. e. 104. d. 4146/1931.
[8]MREZSLT. 47. 5. d. A szeretetmunka elvi szempontjai.
[9]Balla Árpád: Századok mulasztásainak pótlására indult meg a Szeretetszövetség munkája-mondja Kiss Ferenc, az ORSZ nyolcvanéves vezére. Református Élet. 1943. I. 2. 5. o.
[10]MREZSLT. 47. 5. d. Az Országos Református Szeretetszövetség. Kiss Ferenc rádióelőadása.
[11]5 év-25 intézmény. Az Országos Református Szeretetszövetség Képes Albuma. 2. o.
[12]MREZSLT. 2. e. 104. d. 1299/1932.
[13]Tiszteletbeli elnökök: Ravasz László (püspök), Farkas István (püspök), Medgyasszay Vince (püspök), gróf Teleki József (főgondnok), Farkasfalvi Farkas Géza, báró Vay László (főispán), Makláry Károly (püspök). MREZSLT. 2. e. 104. d. 205/1937.
[14]Bár többször is felajánlották neki, mégsem fogadta el a Szociális Bizottság elnöki megbízatását. MREZSLT. 47. 5. d. 49014/1939.
[15]MREZSLT. 2. e. 104. d. 1847/1931., MREZSLT. 47. 5. d. Az Országos Református Szeretetszövetség. Kiss Ferenc rádióelőadása.
[16]MREZSLT. 2. e. 104. d. 1660/1933., 2077/1934.
[17]MREZSLT. 2. e. 104. d. 1016/1937. Jelentés az 1936-os évi működésről.
[18]MREZSLT. 2. e. 104. d. 1016/1937.
[19]MREZSLT. 47. 5. d. Kiss Ferenc: Ellenvélemény Janik Kálmán dr. „Az állami gyermekvédelem kiújult és új problémai” című cikkére.
[20]MRZSLT. 2. e. 104. d. 943/1935., 1016/1937.
[21]MRZSLT. 47. 5. d. Kiss Ferenc: Ellenvélemény Janik Kálmán dr. „Az állami gyermekvédelem kiújult és új problémái” című cikkére.
[22]MREZSLT. 47. 5. d. Hogyan élünk meg? 1941. X. 29.
[23]Uo.
[24]MREZSLT. 47. 5. d. Ellenvélemény Janik Kálmán dr. „Az állami gyermekvédelem kiújult és új problémái” című cikkére.
[25]Például ezért költöztették át az újlőrincfalvai árvákat Hejőpapiba. MREZSLT. 2. e. 104. d. 1136/1936.
[26]5 év-25 intézmény. Az Országos Református Szeretetszövetség Képes Albuma.
[27]MREZSLT. 47. 5. d. Kiss Ferenc megnyitóbeszéde a siklósi árvaház felszentelésén.
[28]MREZSLT. 33. 1. d. 3.
[29]MREZSLT. 33. 1. d. 6.
[30]5 év-25 intézmény. 4. o.
[31]5 év- 25 intézmény. 31. o.
[32]MREZSLT. 33. 1. d. 6.
[33]5 év-25 intézmény. 29. o.
[34]5 év-25 intézmény. 24. o.
[35]Szeretetszövetség. 1939. 1. sz. 4. o.
[36]5 év-25 intézmény. 4. o.
[37]MREZSLT. 33. 2. d. 10. 2081/1941. A tagok közül többen a Soli Deo Gloria (SDG) tagjai, elnökük Soós Géza az OBT választmányi tagja volt. Kezdeményezte, hogy támogassa a Baráti Társaság az SDG Darányi Kálmán Diákházát, amely azonos céllal jött létre. Az OBT évi közgyűléseit az SDG balatonszárszói nyaralójában tartotta.
[38]Református lelkész, a zilahi tanfelügyelőség tanügyi fogalmazója.
[39]Filadelfia Diakonisszaintézeti Alapítvány Református Jövő Népiskolai Leányinternátusa. Raviczky Mária diakonissza kezdeményezésére jött létre a beszterce-naszódi és a szolnok-dobokai szórványmagyarság megmentésére.
[40]MREZSLT. 33. 2. d. 10. 1942. évi közgyűlési jegyzőkönyv.
 
ifj. dr. Fekete Károly
teológiai tanár
(DRHE)
 
Elhangzott:
„Kiss Ferenc öröksége” című konferencia keretében,
Budapest, MRE Zsinati Iroda Tanácsterem
2006. október 7.

Gera Katalin domborműve Otthonunk bejárata mellett