Lakóink írták

Ki állítaná, hogy az idősek nem tudnak kreatívak lenni és nincsenek friss gondolataik?

Csak az gondolhat ilyet, aki nem ismer igazán közelről egy idős embert sem.
Hát mi is ennek az ellenkezőjét valljuk!

Az Idősek Hónapja programok keretében kedves meglepetésként a falu ovisai is köszöntötték lakóinkat.
Ennek eredményeként Szekeresné Mariska néni fogalmazta meg az alábbi gondolatokat:

Drága Apróságok és nem utolsó sorban Kedves Nevelők!

Nagyon sajnálnám, ha nem láttam volna a nekünk készült előadásotokat! Olyan emléket hagytatok lelkemben, amilyet eddig még senki és semmi.
Csodálatosak voltatok, ahogy énekeltetek és ahogyan körjátékok és a tánc közben az apró, szép lábacskáitok egyformán mozgott! Tudjátok, akik ott ültünk azoknak már olyan korú dédunokáink is vannak, mint ti. Ezek miatt nagyon nehéz volt a könnyeket visszatartani.
Köszönöm a Nevelők nagy tudását és türelmét, amivel megtanították ezeket a csöppségeket így és ilyen kedvesen örömet hozni a szívünkbe!
Ezúton kívánok jó egészséget és hosszú életet önöknek és ezeknek a tündéri kis apróságoknak, hogy még sok ilyen feledhetetlen órát hozzanak nekünk időseknek, magányosoknak.
Köszönjük!

Alább versíró pályázataink eredményeiből csemegézhetnek.

Téli versíró feladatul azt kapták a lakók, hogy fogalmazzák meg a karácsony örömét, lényegét a maguk szemszögéből.
 
Szekeres Jánosné, Mariska néni:
Gyermek lett, hogy szeressem.
Hogy életemben keressem,
Bűneimből kimentsen.
Most a mennyből vigyáz rám,
Lelkemben Ő a szivárvány.
 
 
Egyed Jánosné, Mariska néni:
Nem vagy felesleges, lelkem!
Van Urad, aki vezérel.
Fohászkodj hát hozzá!
Igéjével táplál, a lelki kenyérrel.
 
 
Fridrich Józsefné, Joli néni:
Megszületett! Édesanyját boldoggá tette.
Isten Fiaként bűneink árát vérével fizette.
Ha ő egyszer régen a Földre nem jött volna,
Most minden nevetés zokogásba fúlna.
 
 
 
Tavaszi pályázatunk a zord és rideg tál után mi másról szólhatott volna, mint az ősi vágyról: Süss fel Nap!
 
Giay Lászlóné, Ági néni:
A háztető havas,
Mert késik a tavasz.
A lelkünk didereg.
Mikor jön a kikelet?
 
Már unjuk a hideget,
Ki szereti a telet?
Ragyogj, ragyogj, napsugár,
Hadd zöldelljen a határ!
 
Érkezzen meg gólya, fecske,
Zümmögjön a sok méhecske!
Fáztunk, áztunk eleget.
Sándor, József, Benedek,
Hozzatok már meleget!
 
 
Egyed Jánosné, Mariska néni:
Süss fel Nap, borítsd ránk sugaradat,
Hogy a fák virágozzanak,
Bő termést hozzanak,
A madarak vígan daloljanak.
 
Fészket rakjanak a gólyák!
Töröld el a tél minden gondját!
Táncoljon a napsugár,
Viruljon ki a határ!
 
 
Természetesen vannak olyan lakóink is, akiknek nem szükséges külön biztatás, pályázat, hogy alkossanak.
 
 
Szarka Géza:
MERRE JÁRTOK?
 
Merre jártok régi cimborák?
Tán elfeledtetek engem már?
Igaz, rég volt az az ifjúság
Mikor együtt jártuk az út porát!
 
Bizony ködbe vész néha
A gyermekkori csínytevés
Feledésbe mennek arcok,
Helyek és a nevek sorra...
 
Siheder legénykék voltunk,
A lányok körül lebzseltünk,
Ha a kezüket foghattuk néha
Szinte a mennybe repültünk!
 
Már évtizedek múltak azóta,
Hogy hírt kaptam rólatok
Hol éltek, hogy megy sorotok
Sajnos semmit sem tudok!
 
Remélem ott vagyok én is
Az emléketekben valahol
Úgy gondoltok énrám néha
Mint a régi, jókedvű cimbora!
 
 
Molnár Istvánné, Angi néni:
SÍR AZ ŐSZI ERDŐ
 
Hűvös szellő kanyarog a fák közt
Beleborzong minden minden faág
A zöld levél lassan sárgába vált
A dér mindent barnára pingál
 
A szélben nyögnek zokognak mind
Siratják a zöld lombú gyermekeit
A vad sem marad ilyenkor köztük
Madár csicsergés is elnémult, eltűnt
 
Vöröses-sárga lepel borít mindent
Csak hullik a levél ha a szél lebben
Bükk a tölgy, a gyertyán és az éger
Földre hulló gyermekét siratja el
 
De ott él a remény bennük még
Téli álmuk után majd új tavasz kél
Ágaik újra hozzák a sok-sok levelet
Oltalmukban újra fészkek lesznek
 
Még sír a lombját vesztett erdő
Búsan néz le az alatta lévő avarra
Majd álomba merül, téli álomba
Beborítja a fehér, puha hótakaró.
 
 
Vannok olyanok, akik pedig prózai formában osztják meg velünk gondolataikat.
 
Fájdalom
 
Igaz az a közmondás, miszerint egy anya 10 gyermeket is felnevel, de 10 gyerek sem tart el egy anyát öregségében.
Az persze önmagában még nem baj, hogy egy közmondás igaz, csak ne fájna olyan nagyon ez az igazság. Akivel nem törődnek, az magányos, és ez a magány amely annyira fáj. Lelkileg összetöri az embert és ez nem múlik el, csak szorítja az ember szívét a végtelenségig.
Miért nem tudjuk azt is elfogadni, hogy amit tegnap még meg tudtunk tenni, az sajnos ma már nem megy?! S hogy tud haragudni érte az ember, ha erre felhívják a figyelmét. Olyan keményen reagál rá! S ezek is nagyon tudnak fájni. Ugyanúgy, mint amikor az egyikkel kivételeznek, a másikat meg szinte észre sem veszik. Hát ha még erre a szobatárs is tesz egy lapáttal, akivel nem lehet szót érteni...
Hát tényleg ilyen és ez az öregség?! Bántások és fájdalom, amely az életem végéig elkísér, s nem tudom magam túltenni rajta. Állandóan fáj.
Na itt jön a Biblia és az imádság: bocsássunk meg egymásnak, mert az Úr Jézus is megbocsájtott azoknak, akik ezt megbánták. Erre kérem én is a Jó Istent, hogy adjon olyan gondolatot, hogy tudjam a sértést elfelejteni.
 
„Segíts Uram minden sértett embernek,
hogy felejtse el a rossz gondolatokat és megtisztuljon a lelke. Ámen.”
 
Van jó hír és van rossz is. Ezek mindegyike a lelkünket érik. Lelkünk fájdalma nem látszik ugyan, de talán jobban fáj, mint a testi fájdalom. Mert a testit valamilyen formában lehet látni, akár törés, láz és sok más formája. De hát a lélek az egy csoda. Azt csak mi érezzük?
Sokszor mondjuk ha jó, vagy rossz ér bennünket, hogy a lelkünkig ért. A lélek halálunkig velünk marad és addig mindig érezzük ezeket? De mi igazából a lélek? A gondolataink felől jön, vagy az érzéseink sugallata? A Lélek az agyból származik, úgy jön, mint a gondolat vagy szándék, akarat, minden ott fogalmazódik meg?
Ezt mi gyarló emberek nem tudjuk meg ebben az életben. Ahogyan a fájdalmat sem, legyen az testi, vagy lelki.
(Szekeres Jánosné, Mariska néni)